Ajax-loader

Az EA és a Visceral Games hivatalos bejelentése alapján készül az óriási sikert arató és rövid időn belül kultuszjátékká váló túlélő-horroruk, a DEAD SPACE igazi folytatása! Rich Briggs a játék producere nem volt szűkszavú és elmondása szerint a rengeteg újítás (fegyverek, páncélok, szemet-gyönyörködtető helyszínek) mellett a történet alaposabb bemutatása és a főszereplő lelki ingadozásai is sokkal nagyobb szerepet kapnak, mint az első részben. A megkérdezett játékosok egyöntetűen arról számoltak be, hogy remegő kézzel és izzadó tenyérrel olvasták a túlélők által hagyott üzeneteket, miközben attól rettegtek mikor ront rájuk egy újabb fenevad. Rich szerint azzal, hogy ezt a néha már zavaró tényezőt kiiktatták, a játékosnak lehetősége lesz „nyugodtabb” körülmények között informálódni és mélyebb betekintést nyerni storyba. Ugyanakkor Mr. Briggs figyelmeztet, mint az első résznél, most sem árt, ha tiszta alsóneműt tartunk a közelben. A producer szerint és az előzetesen kipróbálható demoverzió alapján, a Dead Space 2 irgalmatlanul brutális lesz!A történet szerint Issac Clarke barátunkat még mindig rémálmok gyötrik és a 3 évvel ezelőtti események hatására finoman szólva is egy kicsikét megzakkant.Amikor már abban reménykedik,hogy a lidércnyomásnak vége a borzalmak újra életre kelnek egy titokzatos Sprawl nevű űrállomás területén.A Sturnus kibányászott holdja köré épült Sprawl iskoláival,lakónegyedeivel,templomaival,bevásárlóközpontjaival és gigantikus méreteivel igazán hosszú kalandnak és megpróbáltatásnak nézünk elébe! Kapható Xbox 360 és PS3 konzolra.

Kapcsolódó játékok

Értékelések

Swappy értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 cserélt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
kívánságlistán
0
folyamatban lévő rukk
0
lezárult rukk

Címkék

Nincsenek címkék.

Kategóriák