Ajax-loader

elérhető játékok

Minden, ami elérhető: rukkolt és eladó példányok.


Far-cry-3-xbox-360_1371_640x0.fill
Far Cry 3 XBOX 360
elérhető
0

Far Cry 3
XBOX 360
A Far Cry 3 az előző résszel ellentétben most ismét visszakanyrodik a dzsungeles sűrűjébe és a felfedezésre váró szigetvilág különös hangulatához. A játék főhőse Jason Brody, aki szokásához híven, rossz helyen van rossz időben és ismét óriási zűrbe keveredik. Játékosként viszont eldönthetjük, hogy hangosan és brutális akcióval vagy csendesebb, taktikusabb módszerekkel jutunk túl ellenségeinken, és hogy kiben bízunk meg, kit veszünk magunk mellé az utunkba kerülő szövetségesek közül. Egy biztos, bármi áron ki kell jutnunk erről a helyről, ahol az emberélet csak pillanatokon múlik. A Far Cry 3 című új FPS játékban a fejlesztő:Ubisoft Montreal szerint maximálisan szeretnék kihasználni a csúcsképességü konzolok és számítógépek képességeit, így a grafikával valószínűleg még a legkritikusabb szemű játékosok is elégedettek lesznek. A fejlesztők elárulták,hogy az előző rész óta eltelt időszak alatt rengeteget dolgoztak az akciójelenetek élethű kivitelezésén továbbá a Far Cry 2-ből ismert és folyton visszatérő unalmas részeknek is búcsút mondtak. Az új részben természetesen szabadon bejárhatjuk az összes fellelhető területet, ráadásul a felfedezés hatalmas szerepet játszik majd a játékban való előrehaladásunkban. A Far Cry 2-ből ismert gyémántgyűjtögetés is visszatér, ami kiegészül a külömböző gyógynővények felkutatásával, de nagy hangsúly lesz az adott terület életvilágán is, mert a készítők egy új lehetőségként beépítették a vadászat lehetőségét.Az akció és az izgalom tehát garantált! Kapható: Xbox 360,PC és PS3 konzolra.

Grand-theft-auto-lv-gta-4-xbox-360-hasznalt_1465_640x0.fill
elérhető
0

Grand Theft Auto lV (GTA 4)
XBOX 360
Ehhez a játékhoz nincs leírás, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Fifa-17-standard-edition-pc_4608_640x0.fill
elérhető
0

FIFA 17 Standard Edition
PC
A csomag tartalma: Fifa 17 játékszoftver 5 db Fifa Ultimate Team (FUT) draft token (hetente egy, öt héten keresztül) 8 meccsre szóló Fifa Ultimate Team (FUT) kölcsönjátékos (Hazard, Martial, Reus vagy Rodriguez) Speciális Fifa Ultimate Team (FUT) felszerelések a Fifa 17 soundtrack előadóitól Hamisítatlan focis élménnyel és minden eddiginél látványosabb köntösbe bújva tér vissza a FIFA 17 mely ezúttal is bebizonyítja, hogy nincs párja a labdajátékok műfajában! A megszokott egy és a többjátékos lehetőségek mellett visszatérnek a teljes egészében játszható női csapatok, de a FIFA pályafutása során most első alkalommal egy valódi történet részesei is lehetünk. A The Journey elnevezésű Story mód keretében egy fiatal és kissé tapasztalatlan játékos karrierjét egyengethetjük és követhetjük nyomon, a kezdetektől egészen a leghíresebb csapatokba való bejutásáig! Ezalatt az idő alatt természetesen minden egyes döntés a mi kezünkben összpontosul, így csak rajtunk múlik, hogy emberünket milyen gyorsan juttatjuk a legnagyobbak nevek népes táborába. A FIFA 17 játékmenete is alapos tuningoláson esett át, így a focisták mozgásától a legnehezebb cselekig, minden egyes momentum szinte már a valósággal megegyező érzést kelt a játékosokban, továbbá a látványvilágáért is felelős Frosbite Engine, minden eddiginél részletesebb és döbbenetesen szép látványvilágot kölcsönöz a világ legsikeresebb focis játékának!

Call-of-duty-black-ops-iii-xbox-one--black-ops-3--xboxone-box-2
CALL OF DUTY XBOX One
elérhető
14

CALL OF DUTY - BLACK OPS III
XBOX One
2065-öt írunk és hála a technológia ugrásszerű fejlődésének a modern hadviselés sosem látott eszközöket vet be az ellenség elpusztítása érdekében. Felejtsd el a nagy háborúkat és a tankokat, a hatvanas évek óta először újra eljött az ügynökök ideje! Olyan nanotechnológiák, fejlett drónok és elképesztő kiegészítők gazdagítják majd a játékmenetet, amihez képest még az Advanced Warfare csatái is régimódinak tűnhetnek! Óriási újdonság, hogy ezúttal négy fős co-op módban is végignyomhatod a játék sztoriját, ami még jobban átélhetővé teszi a történetet. Emellett visszatérnek a COD közönségkedvenc multiplayer variánsai, élükön a zombi móddal, ami egy roppant izgalmas saját sztorivonalat kapott olyan sztárok asszisztálásával, mint Jeff Goldblum, Heather Graham vagy Ron Pearlman, akik neve garancia a minőségi szórakozásra. Ha nem szereted az élőholtakat, természetesen belevetheted magad hagyományos multiplayer csatákba is, melyeken a Treyarch eszközöt pár olyan új változtatást, hogy a széria veteránok és az újoncok is egyaránt el tudjanak veszni benne hosszú hetekre (hónapokra). Akármelyik játékmód is válik a kedvenceddé, a Call of Duty : Black Ops III-ban mindenképpen megtalálod majd a számításaidat!

Ryse-son-of-rome-legendary-edition-xbox-one_947_640x0.fill
elérhető
0

Ryse Son of Rome Legendary Edition
XBOX One
tartalma: Ryse Son of Rome Xbox One játékszoftver 4db kiegészítő 3db térkép Egyedi skin (öltözék) A Ryse Son of Rome az ókor kegyetlen és háborúkkal tarkított Rómájába kalaúzolja el az Xbox One tulajdonosokat. A továbbfejlesztett és bombabiztos Cryengine grafikai motor lélegzetelállító világot fest a tévék képernyőjére miközben partra szállunk és egy rendkívül véres hadjárat veszi kezdetét Róma partjainál. A Ryse fejlesztése hosszú évekig tartott. Kezdetben a készítők kizárólag a Kinect One kamera adta lehetőségekre helyezték a hangsúlyt és az volt a céljuk,hogy a kézi kontrollert, teljesen figyelmen kívül hagyva a testünk és a hangunk használatával haladjunk előre a játékban. Mára módosítottak álláspontjukon, és az analóg kontroller a Kinect mozgásérzékelő együttes használatával tökéletes szimbiózist alkottak. A Ryse első pillanatában kiderül, hogy itt bizony nem egy könnyű délutáni teázgatás vár ránk. A különböző mozgások,támadások és a fedezékrendszer segít minket, hogy a végén diadalmaskodjunk az ókori legendák legkegyetlenebb ütközeteiben.

Watch-dogs-2-ps4_1075_640x0.fill
elérhető
5

Watch Dogs 2
PS4
A hatalmas sikereket elért első rész után végre megérkezett a Watch Dogs 2, mely az óriási rajongótáborral büszkélkedő elődhöz képest, minden fontos szegmensében fejlődött és olyan újdonságokkal, új lehetőségekkel kecsegtet, ami hosszú játékórákra fogja a képernyőkre elé vonzani a rajongók millióit! A második részben szintén, a mindent irányításuk alatt tartó hatalom és a titkos földalatti szervezet a DedSec háborúját követhetjük nyomon, ezúttal azonban kalandjainknak San Francisco ad majd otthont és egy új főszereplőt, Marcus Holloway-t irányítva vethetjük bele magunkat a kalandokba. Marcus a tévesen elítélt hacker a börtönből való szabadulása után csatlakozik a DedSec-hez, hogy a kezében lévő összes eszközzel megtalálja, majd egytől-egyig levadássza azokat akik a bebörtönzéséért felelősek. A Watch Dogs 2 hűen követi az előző részből megszeretett játékmenetet, ám ezúttal egy sokkal innovatívabb formában. A küldetéseknek helyet adó San Francisco szó szerint hatalmas és teljes egészében bejárható, a létező összes közlekedési eszközzel amit kedvünkre elköthetünk, majd volánja mögé pattanva száguldozhatunk, földön és vízen egyaránt. A központi szerepet továbbra is a műszaki eszközök feletti tökéletes uralmunk tölti be. Autókat téríthetünk el, vagy közlekedési lámpákat bolondíthatunk meg, hogy karambolokat idézzünk elő, így nyerve egérutat a minket üldözők elől. Továbbra is kapcsolódhatunk a létező összes számítógéphez vagy mobileszközhöz, melyek meghackelve, beszélgetéseket hallgathatunk le és bármilyen információt megszerezhetünk kiszemelt áldozatainkról.. A nyomozás, lopakodás majd a csendes becserkészésen kívül, ne feledkezzünk meg a tűzharcokról sem, amelyekben bőven lesz rész részünk, de csak abban az esetben ha ezt mi is így akarjuk. Nem tévedés, a Watch Dogs 2-ben ugyanis a mi kezünkben a van a döntés, hogy a feladatok teljesítését csendben, ha úgy teszik fű alatt végezzük, vagy kézi fegyvertárunk bevetésével, brutális erejű tűzharcokban szerezünk érvényt az igazunknak.

Gears-of-war-2-xbox-360_46_640x0.fill
Gears of War 2 XBOX 360
elérhető
0

Gears of War 2
XBOX 360
Félelmetes, nyers öldöklés és ösztönszerű küzdelem az életben maradásért! A Föld mélyéből támadó de egy másik galaxisból érkezett démonikus erők félelembe taszítják a világot! A csapatoddal meg kell fékezned a Locust Horda pusztítását! Vigyázz! Az ellenség intelligens! Maradj mindig fedezékben, és soha nem harcolj egyedül! A túlélés kulcsa a csapatmunkában van! A Gears of War 2 kizárólag Xbox 360 konzolra kapható.

Cane-and-lynch-collection-xbox-360_640x0.fill
elérhető
0

Kane and Lynch Collection
XBOX 360
Ehhez a játékhoz nincs leírás, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Crackdown-2-xbox-360_1070_640x0.fill
Crackdown 2 XBOX 360
elérhető
0

Crackdown 2
XBOX 360
Ehhez a játékhoz nincs leírás, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Fuse-xbox-360_2057_640x0.fill
Fuse XBOX 360
elérhető
0

Fuse
XBOX 360
Az EA kiadó bejelentette, hogy elkészült az Insomniac Games első multiplatform játéka, a Fuse, mely egy igazi puskaporos csapatalapú akciójátékként látja meg a napvilágot. A játékot eredetileg már a 2011-es E3 expón bejelentették, de akkor még Overstrike névre hallgatott. A négyfős kooperatív módra épülő alkotás története a jövőben játszódik és egy idegen faj támadásáról szól. Az emberiség szerencsére nincs teljesen kiszolgáltatott helyzetben, mivel valahogyan sikerült ellopnunk az idegenek technológiáját, melyet felhasználva speciális fegyvereket készítettünk. A játékmenet alapvetően a Borderlandshez hasonlít, mivel ebben a játékban is négy különböző képességű karakter közül választhatunk, akik a játék során folyamatosan fejlődnek majd. Így belebújhatunk Dalton Brooks, Izzy Sinclair, Jacob Kimble, vagy Naya Devereaux bőrébe, akik az idegenek támadását igyekeznek visszaverni.

Lost-planet-xbox-360_322_640x0.fill
Lost Planet XBOX 360
elérhető
0

Lost Planet
XBOX 360
A Föld az utolsókat rúgja. Az emberiség egyetlen megoldása áttelepülni a galaxis egy másik, békésebb szegletébe, az EDN III-ra. Csak egyetlen bökkenő van: a bolygó fagyos hómezői alatt tanyázó őslakosok a büdös nagy bogarak, akiknek az új szomszédok csöppet sem tetszenek. Ki akar túlélőset játszani? Akinek kicsit is bejönnek a Csillagközi Invázió című film hatalmas rovarseregei, vagy aki esetleg mélyen elfojtott gyengéd érzelmeket táplál a lépegető robotok iránt, annak mindenképpen kötelező tananyag lesz Lost Planet.

Lego-star-wars-the-complete-saga-xbox-360_759_640x0.fill
elérhető
0

LEGO Star Wars The Complete Saga
XBOX 360
Az eredeti LEGO Star Wars, és annak folytatása mind a fiatal, mind az idősebb korosztály által kedvelt játékok táborát erősítik. A LEGO Star Wars: The Complete Saga egybefoglalja a két játékot, mindössze egy áráért kínálva azt. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a Star Wars teljes univerzumát magában foglalja egy játékban, ami a rajongók szívét is könnyedén megnyerheti, hiszen a maga vidám módján idézi fel a filmhez fűződő kellemes élményeinket.A LEGO Star Wars Complete Saga mind a 6 film adaptációját tartalmazza, 120 játszható karakterrel, 36 pályával, idegesítően csipogó droidokkal, mindennel, amit a műfajtól csak elvárhatunk.

Kinect-star-wars-xbox-360_1133_640x0.fill
Kinect Star Wars XBOX 360
elérhető
0

Kinect Star Wars
XBOX 360
2011 minden tekintetben az Xbox 360 és a Kinect éve volt. Sorra jelentek meg a sikeres és kelendő játékok amik mosolyt csaltak minden kollektív szórakozást és testmozgást kedvelő játékos arcára. A Kinect Star Wars bejelentése osztatlan sikert aratott a rajongók körében és a fejlesztőcsapat ígérete szerint érdemes várni ezt a játékot,ugyanis a fejlesztések során maximálisan törekedtek a tökéletes mozgásérzékelés és egy felejthetetlen izgalmakkal kecsegtető kaland létrehozásában. A Kinect Star wars minden tekintetben mérföldkőnek számít a mozgásérzékelős játékok világában mert amellett, hogy a fejlesztők egy világszerte ismert és imádott kultusz témaköréhez nyúltak, soha ekkora költségvetéssel és fejlesztési idővel nem tüntettek ki egyetlen Kinect játékot sem! Természetesen a játékban találkozhatunk az összes Star Wars karakterrel, megcsodálhatjuk és bejárhatjuk a jól ismert helyszineket, harcolhatunk a birodalom rohomosztagosaival és összecsaphatunk a félelmetes, toronyház méretű szörnyetegekkel. A fejlesztések során óriási figyelmet fordítottak a harcrendszerre, amiben külön kiemelendő a lézerkarddal bevitt támadások élethű kidolgozása és az erő használata amivel félresöpöhetjük ellenfeleinket vagy a magasba emelve akár külömbözö tereptárgyakat is nekivághatunk a ellenségeinknek. A kinect Star Wars minden rajongó számára kötelező darab de bátran ajáljuk mindazon játékosok számára is akik csak most ismerkednek a kinect varázslatos és rendkívül szórakoztató világával.

215315-lara-croft-tomb-raider-anniversary-xbox-360-front-cover
elérhető
0

Lara croft Tomb Raider - Anniversary
XBOX 360
Ehhez a játékhoz nincs leírás, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Halo-4-xbox-360_1554_640x0.fill
Halo 4 XBOX 360
elérhető
0

Halo 4
XBOX 360
Sok évvel ezelőtt amikor elindult a világméretű sikerrel büszkélkedő Halo sorozat, talán a Bungie nevű fejlesztőcsapat látnoki képességekkel is megáldott szakemberei sem gondolták volna,hogy kultuszjátékot hoztak létre. A csapat egészen a harmadik részig istápolta és vitte óriási sikerre játékát amikor is az utolsó rész megjelenése és szó szerinti világméretü robbanása után bejelentették,hogy a sorozat a harmadik résszel bezárult. A rajongóknak nem sokáig kellett búslakodniuk mert a Microsoft stúdió bejelentette,hogy már javában dolgoznak a negyedik részen aminek a munkálatait egy sikerre éhes és rendkívül profi fejlesztőgérda vette birtokába. A készítők szerint a Halo sajátságos univerzuma a negyedik részben minden eddiginél fényesebben fog ragyogni! A Halo 4-ben állításuk szerint a végletekig kihasználták az Xbox 360 konzol lehetőségeit mind a grafikai megvalósítás, mind pedig a mesterséges inteligencia tökéletesítésével.

Jaquette-halo-3-odst-xbox-360_640x0.fill
Halo 3 ODST XBOX 360
elérhető
0

Halo 3 ODST
XBOX 360
Ehhez a játékhoz nincs leírás, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Max-payne-3-xbox-360-hasznalt_3808_640x0.fill
Max Payne 3 XBOX 360
elérhető
0

Max Payne 3
XBOX 360
Ehhez a játékhoz nincs leírás, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Ps4-driveclub-special-edition-cover-n-dwh486x600
elérhető
1

Driver Club Special Edition
PS4
Limited Edition tartalma: Egyedi tok 5 extra autó egyedi dizájnnal(Mercedes-Benz C63 AMG Coupe Black Series,Mclaren P1,Ferrari 458 Italia,Aston Martin v12 Vantage S,Alfa Romeo 4C) Extra in-game tartalmak 2 db DriveClub matrica( fehér,piros) Gyártó/Kiadó: Evolution Studios,Sony A DriveClub-an verseny sokkal többről szól, mint szimplán győzelemről vagy vereségről.Itt van például a csapatmunka, a dicsőség, a hírnév, vagy a legizgalmasabb pillanatok barátaiddal történő megosztásának öröme.Ne feledd minden versenyen eljuthatsz a mennybe és a pokolba is. Hozd létre saját klubodat, és hívd meg barátaidat is, hogy együtt versenyezhessetek éjt nappalá téve izgalmas autókkal a világ legelképesztőbb helyein.

Batman-arkham-city-xbox-360-hasznalt_4764_640x0.fill
elérhető
0

Batman Arkham City
XBOX 360
Ehhez a játékhoz nincs leírás, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Simps2cover
The Sims PS2
elérhető
0

The Sims
PS2
Ehhez a játékhoz nincs leírás, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Need-for-speed-shift-2-ps3_548_640x0.fill
elérhető
1

Need for Speed Shift 2
PS3
A nemrég bejelentett Need For Speed: Shift 2 ismét mesterséges versenykörülményeket teremt a játékosok számára, kedvezve ezzel a szimulátor-centrikus felhasználóknak. Az Electronic Arts nem pihentette sokáig et az óriásnak számító franchise-t, de a napokon belül megjelenő, árkádos kategóriában induló Need For Speed: Hot Pursuitot valamikor tavasz környékén követi a Shift 2, melynek lesz egy díszes Unleashed alcíme is. A Shift 2-ben visszatér a Hot Pursuitban debütáló Autolog rendszer feltupírozott verziója illetve a Slightly Mad stúdió egy vadonatúj grafikus motorral fogja életre kelteni a produkciót, nem beszélve az egyedülálló sisakos nézetről, amely szintén a Shift 2 újításainak szerves részét képezi majd.

Metal Gear Solid 5 The Phantom Pain Day One Edition
XBOX One
Tartalma: Metal Gear Solid 5 (MGS V) The Phantom Pain játékszoftver A játék teljes térképe Adam-ska (speciális fegyver) Egyedi ballisztikus pajzs Kartondoboz (Wetland) Blue Urban Snake ruházat Metal Gear Online XP Boost A Metal Gear Solid 5 The Phantom Pain története szerint főhősünk Snake, kilenc kómában töltött év és egy súlyos sebesülés után, egy kórházban ébred fel. Hosszú távollét ráébreszti, hogy a dolgok megváltoztak és akit eddig barátnak hitt, mostantól ellenségként kell szembenéznie! A legendás és több mint 20 évet megélt Metal Gear Solid széria így az ötödik, The Phantom Pain is egy nyitott és teljességgel szabadon bejárható világot tár elénk, amelyben bárhová eljuthatunk és minden egyes, általunk meghozott jo vagy rossz döntés fogja alakítani a nagyívű történetet. A játék térképe nem csak, hogy megnőtt, hanem az egyes pályaszakaszok ez eddig megjelent játékok sokszorosát teszik ki!A Metal Gear Solid 5: The Phantom Pain óriási bejárható világával, teljesen elfelejthetjük a lineáris módon teljesíthető küldetéseket, ennek értelemében minden taktikát saját magunknak kell kidolgoznunk, az ellenségek megközelítésén át a legkülönbözőbb harcászati eszközök bevetésén keresztül a megfelelő harcmodor megválasztásáig! A Metal Gear Solid 5: The Phantom Pain minden eddiginél fejlettebb időjárás és napszakváltozásaival hihetetlenül élethű és szinte már a valósággal vetekedő grafikai megoldásokkal kápráztat el. De ha már az élethű szimulációnál tartottunk főhősünk Snake legyen akármilyen rettenthetetlen katona, éppen olyan sérülékeny akárcsak egy valódi harcos, ennél fogva rálőnek és el is találják vagy esetleg egy szúrt sebet kell elszenvedni, akkor igazán komolyan meg kell harcolnunk azért, hogy életben tartsuk! Mivel a Metal Gear Solid 5: The Phantom Pain univerzuma hatalmas területeket ölel fel, a gyalogos közlekedésen kívül igénybe vehetjük a különböző közlekedési eszközöket, terepjáróktól egészen a lovakig! Bizony, a csendes megközelítés érdekében sokszor kell majd hűséges lovunk hátán érkeznünk, mert a rendkívüli mesterséges intelligenciával felruházott ellenséges katonák, a legapróbb zörejeket is gyanakvóan fogják kezelni!

Titanfall-2-xbox-one_4688_640x0.fill
Titanfall 2 XBOX One
elérhető
6

Titanfall 2
XBOX One
Elmondhatjuk, hogy a Titanfall 2 kapcsán a Respawn Entertainment maximálisan engedett a rajongók kérlelésének, ezért a pilóták és a titánok soha eddig nem látott összefogását hozzák el nekünk! Legyen szó az egyszemélyes kampányról, vagy a valóságos tömegeket egyszerre megmozgató Multiplayer módról. Még pörgősebb játékmenet, akár pilótaként, akár Titánként, a virtuális határok védelmezője Te magad vagy! A Titanfall 2 az előző részhez képest számos technikai finomításon ment keresztül, külön kiemelendő a szemkápráztató látványvilágért felelős grafikai motor teljesítménye továbbá a fizika fejlődése, amely még valóságosabbá és látványosabbá varázsolja az elképesztő erejű tűzharcokat! A gyönyörűen megalkotott pályák mellet, természetesen kapunk új fegyvereket, de 6 új hadigépezet, új pilóta képességek és egyedi testreszabási lehetőségek sora is vár ránk életünk egyik legnagyobb virtuális háborújában.

Call-of-duty-advanced-warfare-xbox-360_3116_640x0.fill
elérhető
0

Call of Duty Advanced Warfare
XBOX 360
A Call of Duty Advanced Warfare története szerint 2054-ben járunk és a világ legfőbb katonai erői a magán kézben lévő hadseregek, vagyis a PMC-k lettek. Mivel az erőviszonyok így teljesen kiegyenlítetlenek, minden eddiginél nagyobb hatalom öszpontosul az óriásvállalatok kezében. Mindegyik közül pedig a legveszélyesebb ember Jonathan Irons, a Kevin Spacey által megszemélyesített kegyetlen üzletember lesz, aki az egész világ felett szeretné átvenni a hatalmat! A játék főszerepében és irányírható kerakterként ismét egy katonát üdvözölhetünk, aki a kor legmodernebb katonai eszközeivel van felszerelve. A Call of Duty Advanced Warfare idei nagy újítása a magunkra ölthető exoskeleton nevű szerkezet lesz melynek segítségével a fizika törvényeit kijátszva, gond nélkül ugorhatunk akár métereket és mászhatunk meg elérhetetlennek tűnő falakat, továbbá minden eddiginél gyorsabban tudunk majd rohanni az egyes ütközetek során! A futurisztikus évszámnak köszönhetően a legmodernebb fegyverek egész tárháza áll majd a rendelkezésünkre, így a hagyományos gépfegyverek és pisztolyok mellet alkalmazhatunk, energiafegyvereket, egy speciális optikai álcázó rendszert, továbbá egy olyan különleges gránátot amely előre felrajzolja számunkra, hogy a pályán hol helyezkednek el az ellenséges erők. Az Advanced Warfare-ben bevethetünk ultramodern robotrepülőket, amelyek teljesítik az általunk kiadott parancsokat, illetve lebegő motorokat is vezethetünk ahol még több akció és száguldás vár ránk!

Tom-clancy-s-the-division-magyar-felirattal-ps4_2407_640x0.fill
elérhető
0

Tom Clancy's The Division
PS4
A Tom Clancy's The Division története szerint egy pusztító járvány söpör végig New York Cityn, egymás után állnak le az alapszolgáltatások, pár nap után pedig már víz és étel se marad, a társadalom ennek következtében összeomlik. A rendfenntartás és a lakosság megmentése érdekében létrehozzák a Division névre keresztelt taktikai-katonai csoportot, ennek egyik tagjaként fogunk részt venni a játékban. Mindez egy nagy online világban játszódik, ahol a világ más játékosaival karöltve vehetünk részt különböző küldetésekben. Akció-RPG-ről lévén szó karakterünk képességei és fegyverei folyamatosan fejlődnek majd a küzdelmek nyomán. Felszerelésünk bővítése és tápolása érdekében más játékosokkal is üzletelhetünk, karakterünket pedig fegyverek széles választékával szerelhetjük fel. A The Division mellé ráadásul okostelefonos és tabletes alkalmazást is kapunk majd, amelyen egy barátunk segíthet minket a játék folyamán.

Project-cars-ps4_3114_640x0.fill
elérhető
0

Project Cars
PS4
Elképesztő, döbbenetes és lenyűgöző. Talán ezekkel a szavakkal tudnánk leginkább jellemezni a Project Cars nevű PS4 játékot. Hiszen olyan gyönyörű és a valóságot meghazudtoló szimulátort készítettek a Slightlymad Studios alkotói, amivel még eddig egyetlen hasonló alkotásnak sem sikerült felvenni a versenyt! A Project Cars autóinak minden egyes centimétere az utolsó részletig ki van dolgozva, a verseny pályák pedig szinte a valóságot bemutató, fotó realisztikus részletességet kaptak, ezzel tényleg lenyűgöző összképet produkálva minden autós-játék rajongónak. Az Xbox One és a PS4 új generációs és ultramodern konzolok képességeit és lehetőségeit, teljes mértékben kihasználja a játék, így a PS4 új Virtuális szemüvegét, a Project Morpheus-t is támogatja mely elősegíti a mélységérzet és a sebesség tökéletes szimulációját!

Battlefield-hardline-ps4_3181_640x0.fill
elérhető
0

Battlefield Hardline
PS4
A Dead Space sorozat kapcsán híressé vált Visceral Games studio keze nyomát dicsérő Battlefield Hardline lett a legendás sorozat következő része, ami egy teljesen új, a Battlefield eddigi szellemiségétől eltérő irányvonalat jelent a játék történetében. A Battlefield Hardline a katonai szervezetek és a legkülönbözőbb militarista erők között zajló totális háború helyett, ezúttal a rendőrök és a bűnözök közötti harcra fókuszál. A lövöldözős játékok világában és azon belül is a BF sorozatban központi szerepet betöltő multiplayer mód mellett ezúttal a készítők nagy hangsúlyt fektettek az egyjátékos kampányra is melynek középpontjában egy izgalmas és fordulatokkal teli történet áll. A brutális összecsapások helyszíneit mostantól nem csak gyalogszerrel közelíthetünk meg, hanem rengeteg vezethető járművet is segítségül hívhatunk, hogy megtámadhassuk a valaha látott legbrutálisabb tűzfészkeket! Használhatunk különböző autókat, terepjárókat, motorokat de akár helikopterekről is indíthatjuk a támadásokat. A Battlefield Hardline természetesen a bevethető fegyverekben sem szűkölködik, így a legkülönfélébb gépfegyverek, pisztolyok, puskák és gránátok állnak a rendelkezésünkre, nem beszélve a számtalan választható játékmódról amelyekben megmérettethetjük magunkat.

Battlefield-4-ps4_2383_640x0.fill
elérhető
0

Battlefield 4
PS4
A Battlefield sorozatot minden tekintetben műfajteremtő akciójátékként tartanak számon, mely tökéletesen összemossa a határokat virtuális és valódi harcok között. A forradalmi Frostbite 3 grafikus motor egyedi látványvilágát felvonultató Battlefield 4 kínálta elképesztő látvány, alapjaiban különbözik attól, amit bármely más, ebben a stílusban megjelent játék kínál. Battlefield 4-ben minden mozdulatunk a fizika törvényeit követi, akárcsak egy valóságos szituációban. Lerombolhatsz épületeket, hogy kifüstöld onnan az ellenséget és utasításokat adhatsz a csapatodnak miként hajtsanak végre egyes akciókat. A Battlefield 4 kínálta szabadság birtokában többet tehetsz és többé válhatsz a virtuális csatamezőn, mint eddig bármikor, és saját adottságaidra támaszkodva törhetsz utat magadnak a győzelemig. A Rendkívül magával ragadó egyjátékos kampányon kívül ne feledkezzünk el a Battlafiald sorozat legnagyobb és legerősebb ütőkártyájáról a multiplayer adta kimeríthetetlen lehetőségekről. Az új részben a készítők minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektettek erre az opcióra, így online akár a világ másik végében lévő játékosokkal is összemérhetjük tudásunkat. Lehetőségek: A forradalmian új Frostbite 3 grafikus motort használó Battlefield 4 betekintést nyújt a jövő interaktív szórakoztatásába - egy olyan jövőbe, amely még emberibb, drámaibb és hihetőbb, mint amit eddig valaha is megtapasztalhattál. A játékosok megtanulják, hogyan dolgozzanak együtt az egy- és többszemélyes játékmódokban, parancsokat oszthatnak ki és összemérhetik eredményeiket. A kaland és az akció olyan gyönyörűen megalkotott helyszíneken bontakozik ki, melyekre eddig nem volt példa a modern lövöldözős játékokban történelmében.

Madden-nfl-16-xbox-360_3925_640x0.fill
Madden NFL 16 XBOX 360
elérhető
0

Madden NFL 16
XBOX 360
Ehhez a játékhoz nincs leírás, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Borderlands-2-xbox-360_1502_640x0.fill
Borderlands 2 XBOX 360
elérhető
0

Borderlands 2
XBOX 360
A Borderlands 2 történet ismét Pandora körül forog, ahol le kell vadászunk a hírhedt Handsome Jacket és a korrupt Hyperion Corporationt gonosztevőit. Jó szokásukhoz híven a fejlesztők ismét lehetővé tették számunkra a négyfős kooperatív mód lehetőségét és az oszott képernyő előnyeit kihasználva lehetőségünk lesz beszálni az online akcióba.A Borderlands 2-ben, felfedezhetjük a játék új világát, valamint az új karakterek (Salvador, Maya, Axton, Zero) is bemutatásra kerülnek. A fejlesztők epikus és terjedelmes játékmenetet ígérnek az egyszemélyes kampány során.A fegyverek testre szabhatósága meglehetősen választékos lesz, hiszen a kiegészítőket és az egyéb felszereléseket majd a különféle gyártóktól fogunk tudni megvásárolni. A fegyver minden egyes alkatrésze saját ízlés szerint alakítható lesz és ezzel az új funkcióval egy rendkívűli játékélményben lehet részünk. A Borderlands 2 története szerint öt évvel járunk az első rész történései után, mikor egy Handsome Jack nevű figura megszerzi a Hyperion Corporationt nevű vállalatot és azt állítja, hogy ő az, aki megnyitotta a kaput Pandora világára. A mi feledatunk lesz,hogy hogy a békés megyőzést mellőzve, minden rendelkezésunkre álló eszközt felhasználva lenyomjuk Handsome Jack urat. A dolgunk nem lesz egyszerű mert Jack barátunknak rendesen fel van szerelkezve a legmodernebb harci robotokkal, melyek jelentősen megnehezítik a vállalkozó kedvű próbálkozók dolgát. Van például egy tekintélyes méretekkel rendelkező robot, melynek legfontosabb elfoglaltsága, hogy kisebb, eltérő feladatokat ellátó robotokat potyogtasson ki magából, ezzel az eszközzel szintén a mi életünkre törve. A készítők fontosnak tartották elmondani, hogy a különböző funkciójú robotok nagyon jól fognak összedolgozni, és ennek okán a harctéri helyzet sohasem lesz statikus, ezzel is megnövelve a kihívást, illetve biztosítva a hosszabb távú szórakoztatás élményét. De nem csak mechanikus szerkezetek ellen kell majd harcolnunk, hiszen Pandora világában szinte minden, ami mozog az életünkre kíván törni. A mélységből ronda szörnyek támadnak ránk, de ha ők nem lennének elegek, még a helyi banditákat is le kell gyöznünk, így az első részhez képest ez a kaland sokkal veszélyesebb lesz! Fontos változás továbbá, hogy a játékra ezúttal nem csak a sivatagi környezet lesz a jellemző, hanem havas tájakat, vagy éppen egy fortyogó vulkánt is végigzúzhatunk. Kapható: Xbox 360, PS3 és PC platformra.

Gears-of-war-3-xbox-360_585_640x0.fill
Gears of War 3 XBOX 360
elérhető
0

Gears of War 3
XBOX 360
Túlzás nélkül állíthatjuk hogy, igen elenyésző azoknak az Xbox 360 tulajdonosoknak a száma akiknek a Gears of War néven elhíresült és egy stílust megteremtő játék neve ismeretlenül cseng. Az Epic Games valami olyan frenetikusat alkotott és a játéktörténelemben meghatározó mérföldkövet fektetett le még az első rész elkészítésével amely számos játékfejlesztő cégnek követendő például szolgált a későbbi fejlesztések során. Az első rész sikere után a Gears of War 2 megjelenését már milliók várták világszerte. Szerencsére a kitartó várakozásuk nem maradt hála nélkül, ugyanis a második rész nem, hogy felűlmúlta hanem egyenesen az egekbe röpítette ezt a véletekig kímunkált alkotást! A második rész végén az idegenekkel szembeni harcban az emberiség elszenvedte az utolsó mindent rombadöntő vereségét. Kontinensek váltak a Föld martalékává és taszították az emberiség fennmaradt részét, nyomorba, éhezésbe és kilátástalan küzdelembe az idegen civilizáció agresszív hordáival szemben. A Gears of War 3 -ban az előző részből megismert főszereplő, Marcus és Dom egy Raven's Nest nevü repülőgép hordozón vernek tábort, hogy utolsó erejükkel is de újraszervezzék az ellenálást és egy mindent elsöprő utolsó harcba induljanak a Föld megmentésének érdekében!

Gears-of-war-xbox-360_45_640x0.fill
Gears of War XBOX 360
elérhető
0

Gears of War
XBOX 360
Ez az Xbox 360 egyik legnépszerűbb játéka, a külső nézetű lövöldözős játékok csúcsa. A történet a Sera nevű bolygón játszódik, amit emberek laknak. Ezen a bolygón egy "Imulsion" nevű folyadék jelenti az energiahordozót, és az emberek évtizedeken át harcoltak ezért. Végül eljött a béke, amikor a Megbízott Kormányok Koalíciója (COG) átvette az irányítást a bolygó felett. Ám a béke nem tartott sokáig. Eljött a Felemelkedés Napja, az a pillanat, amikor egy erőszakos idegen faj, a Locust horda kiemelkedett a föld alól, és földalatti alagutak rendszerét használva elpusztították a világ legnagyobb városait. A Koalíció tehetetlen volt a támadás ellen, ezért a Locust-ok 24 órán belül a bolygó összes nagyobb városának, katonai létesítményének és gyárának irányítását átvették, vagy elpusztították azt. A kormány mindenkit a Jacinto fennsíkra vezényelt, mert annak talajszerkezete miatt a Locust ott nem támadhatott, majd a bolygó körül keringő lézerfegyverekkel igyekeztek minden mást elpusztítani. Akik nem jutottak el a fennsíkra, kénytelenek maguk túlélni valahogy. 14 évvel a Felemelkedés Napja után a Locust még mindig támadja a fennsíkot, a COG pedig kénytelen egyre fiatalabb katonákat bevetni, hogy ellensúlyozzák csökkenő számukat. A főszereplő Marcus Fenix, egy katona, aki börtönben van, de kiszabadítják, hogy vezesse a Delta Osztagot egy sor veszélyes küldetésen át. A csapat feladata, hogy eljuttasson egy nagy hatóerejű bombát a Locust fészkébe, és elpusztítsa azt. Ennek a céljából küzdi végig magát a játékos több izgalmas pályán is. A játék egy "váll feletti" külső kameranézetet használ, és nagy hangsúlyt fektet a fedezékekre. Mindig fedezékbe kell bújni, és onnan kell harcolni az ellenséggel. Keményebb nehézségi fokozatokon, ha nem így teszel, ez szinte azonnali halált jelent. A játékosok többféle fegyvert és gránátot is használhatnak a Locust elpusztítására. Az egyjátékos mód mellett pedig lehetőség van ketten, osztott képernyőn is végigvinni az egész történetet. Kapható Xbox 360 konzolra!