Ajax-loader

Tartalma: Forza Motorsport 6 játékszoftver Ten Year Anniversary Car Pack, ami 10 tuningolt és egyedi festéssel ellátott sportautót tartalmaz. Immáron a hatodik részel jelentkezik a világhírű Forza Motorsport sorozat, mely jeles alkalom egyben a sorozat tizedik születésnapját is jelenti, így a játékot készítő Turn 10 Studios minden szempontból az eddigi leggyönyörűbb grafikával és legnagyobb versenypályákkal rendelkező Forza játékot tárja a szemünk elé. Az Xbox 360 konzolon debütált Forza Motorsport és azt követő részek gyakorlatilag minden létező díjat és rajongói elismerést bezsebeltek az évek során, így nem meglepő, hogy az újgenerációs Xbox One konzol bivalyerős hardveréhez mérten a Forza Motorsoprt 6 már olyan élményeket kínál, amelyekről egykoron még álmodni sem mertek az autóversenyzés szerelmesei. 450 szinte a végletekig kidolgozott, vezethető és fejleszthető autó, valamint 26 versenypálya vár arra, hogy korlátok és sebességhatár nélkül hódolhassunk a száguldozás örömének, a karrier mód pedig nem kevesebb mint 70 óra játékidővel hosszabbítja meg az egyébként is rendkívül tartalmas játékmenetet! A Forza Motorsport 6-ban most először lehetőségünk lesz eső áztatta pályákra lépni, de részt vehetünk éjszakai versenyeken is, amelyek további izgalmas kihívásokat rejtenek, nem utolsó sorban, az egyes mezőnyökhöz akár már 24 gépcsoda is rajthoz állhat! Mindezt szemkápráztató 1080p felbontásban és stabil 60 fps képkocka/másodperc képfrissítéssel, kizárólag Xbox One konzolon.

Értékelések

Swappy értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0 példány értesítés alatt
0 cserélt példány
0 elérhető példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk
0
lezárult rukk

Címkék

Nincsenek címkék.

Kategóriák