Ajax-loader

Ubisoft Entertainment SA játékai a Swappygame-en


Far-cry-4-xbox-one_3141_640x0.fill
Far Cry 4 XBOX One
elérhető
3

Far Cry 4
XBOX One
A Far Cry 4 történetének ezúttal a Himalája fagyos és veszélyekkel teli vidéke, azon belül is a Kyrat ad otthont, melynek lakosai egy kegyetlen és önjelölt uralkodó, Pagan Min zsarnoki elnyomásától szenvednek! A harmadik részhez képest a Far Cry 4-ben egy merőben más helyszín és ebből kifolyólag egy a térségre jellemző állítvilág, terepviszonyok, új ellenfelek és természetesen rengeteg használható fegyver vár a játékosokra. A játékban ezúttal is egy hatalmas, térképpel rendelkező nyitott világ vár bebarangolásra, ahol kedvünkre kalandozhatunk és a harcok során felhasználhatjuk a tereptárgyakat, de akár különböző közlekedési eszközöket is igénybe vehetünk, hogy leküzdjük az előttünk álló távolságokat! A Far Cry 4-ben a korábbi részekhez hasonlóan minden lépésünknek meg lesz a következménye, így érdemes átgondolnunk az adott szituációban meghozott döntéseinket. A Far Cry 4 masszívan ápolja a hosszú évekre visszamutató tradíciót ezért abban biztosak lehetünk, hogy ezúttal sem titulálható a végigjátszása egy rövid szösszenetnek. Hiszen tömérdek fő és mellékküldetés vár teljesítésre, rengeteg változatos helyszínre juthatunk el, megismerhetjük a Far Cry 4 élővilágát, segíthetünk a lakosságnak, pénzt és tapasztalati pontokat gyűjthetünk amelyek felhasználásával egyre komolyabb fegyverzetet szerezhetünk magunknak, hogy végül felvehessük a harcot a kegyetlen diktátorral és visszaadjuk a nép szabadságát!

Steep-xbox-one-xboxone_640x0.fill
Steep XBOX One
elérhető
2

Steep
XBOX One
Ehhez a játékhoz nincs leírás, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Assassin-s-creed-chronicles-ps4_4401_640x0.fill
elérhető
1

Assassin's Creed Chronicles
PS4
Ehhez a játékhoz nincs leírás, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Far-cry-3-xbox-360_1371_640x0.fill
Far Cry 3 XBOX 360
elérhető
1

Far Cry 3
XBOX 360
A Far Cry 3 az előző résszel ellentétben most ismét visszakanyrodik a dzsungeles sűrűjébe és a felfedezésre váró szigetvilág különös hangulatához. A játék főhőse Jason Brody, aki szokásához híven, rossz helyen van rossz időben és ismét óriási zűrbe keveredik. Játékosként viszont eldönthetjük, hogy hangosan és brutális akcióval vagy csendesebb, taktikusabb módszerekkel jutunk túl ellenségeinken, és hogy kiben bízunk meg, kit veszünk magunk mellé az utunkba kerülő szövetségesek közül. Egy biztos, bármi áron ki kell jutnunk erről a helyről, ahol az emberélet csak pillanatokon múlik. A Far Cry 3 című új FPS játékban a fejlesztő:Ubisoft Montreal szerint maximálisan szeretnék kihasználni a csúcsképességü konzolok és számítógépek képességeit, így a grafikával valószínűleg még a legkritikusabb szemű játékosok is elégedettek lesznek. A fejlesztők elárulták,hogy az előző rész óta eltelt időszak alatt rengeteget dolgoztak az akciójelenetek élethű kivitelezésén továbbá a Far Cry 2-ből ismert és folyton visszatérő unalmas részeknek is búcsút mondtak. Az új részben természetesen szabadon bejárhatjuk az összes fellelhető területet, ráadásul a felfedezés hatalmas szerepet játszik majd a játékban való előrehaladásunkban. A Far Cry 2-ből ismert gyémántgyűjtögetés is visszatér, ami kiegészül a külömböző gyógynővények felkutatásával, de nagy hangsúly lesz az adott terület életvilágán is, mert a készítők egy új lehetőségként beépítették a vadászat lehetőségét.Az akció és az izgalom tehát garantált! Kapható: Xbox 360,PC és PS3 konzolra.

Driver-san-francisco-xbox-360_547_640x0.fill
elérhető
0

Driver: San Francisco
XBOX 360
A Ubisoft idei legnagyobb durranásának ígérkező Driver : San Francisco az előző rész meglehetősen sokat sejtető és méltó folytatásának ígérkezik. Az új részben a korábbi Driverből már megismert főszereplő Tanner bőrébe bújhatunk és keverdhetünk ismét zűrös és a stabil életfunkcióinkra nem túl hízelgő, rázós és enyhén szólva is nem túl kecsegtető szituációkba. Az új kalandban 120 különféle gépcsoda és egy különleges teleportáló képesség is a segítségünkre lesz, hogy ismét leamortizálhassunk és tönkretegyünk minden fellelhető tereptárgyet ami csak az utunkba kerül féktelen száguldásokkal és akciókkal teli hadjáratunk közepette! Megjelenés: 2011. 08. 30. Xbox 360 és Playstaion 3 konzolokra !

Assassin's Creed Chronicles
XBOX One
Ehhez a játékhoz nincs leírás, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Trials-fusion-xbox-one_3044_640x0.fill
Trials Fusion XBOX One
0

Trials Fusion
XBOX One
Az eddig csak letölthető formában létezett Trials sorozat végre Xbox One új generációs konzolra is megérkezett! A Trials Fusion-ben egy motoros kaszkadő bőre bújva kell minél hajmeresztőbb mutatványokat abszolválnunk a lehető legextrémebb pályákon végighaladva. Az új generációs konzoloknak köszönhetően egy felturbózótt fizikai motor fog gondoskodni arról, hogy szinte a valódi motorozás illúzióját keltse a játékosban. A látványvilág nem csak, hogy minden igényt kielégítő, hanem a sorozat történelmének legszebb darabjává emeli a Trials Fusion-t. Nyakatekert pályák közötti lavírozás, őrült száguldozás, elképesztő ugrások és egy minden igényt kielégítő multiplayer mód, ahol összemérheted a tudásodat a legjobb játékosokkal.

Trackmania-turbo-xbox-one_4571_640x0.fill
TrackMania Turbo XBOX One
0

TrackMania Turbo
XBOX One
Ehhez a játékhoz nincs leírás, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Just-dance-2017-xbox-one_4769_640x0.fill
Just Dance 2017 XBOX One
2

Just Dance 2017
XBOX One
Ehhez a játékhoz nincs leírás, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Far-cry-4-ps4_3143_640x0.fill
Far Cry 4 PS4
2

Far Cry 4
PS4
A Far Cry 4 történetének ezúttal a Himalája fagyos és veszélyekkel teli vidéke, azon belül is a Kyrat ad otthont, melynek lakosai egy kegyetlen és önjelölt uralkodó, Pagan Min zsarnoki elnyomásától szenvednek! A harmadik részhez képest a Far Cry 4-ben egy merőben más helyszín és ebből kifolyólag egy a térségre jellemző állítvilág, terepviszonyok, új ellenfelek és természetesen rengeteg használható fegyver vár a játékosokra. A játékban ezúttal is egy hatalmas, térképpel rendelkező nyitott világ vár bebarangolásra, ahol kedvünkre kalandozhatunk és a harcok során felhasználhatjuk a tereptárgyakat, de akár különböző közlekedési eszközöket is igénybe vehetünk, hogy leküzdjük az előttünk álló távolságokat! A Far Cry 4-ben a korábbi részekhez hasonlóan minden lépésünknek meg lesz a következménye, így érdemes átgondolnunk az adott szituációban meghozott döntéseinket. A Far Cry 4 masszívan ápolja a hosszú évekre visszamutató tradíciót ezért abban biztosak lehetünk, hogy ezúttal sem titulálható a végigjátszása egy rövid szösszenetnek. Hiszen tömérdek fő és mellékküldetés vár teljesítésre, rengeteg változatos helyszínre juthatunk el, megismerhetjük a Far Cry 4 élővilágát, segíthetünk a lakosságnak, pénzt és tapasztalati pontokat gyűjthetünk amelyek felhasználásával egyre komolyabb fegyverzetet szerezhetünk magunknak, hogy végül felvehessük a harcot a kegyetlen diktátorral és visszaadjuk a nép szabadságát!

Rayman Legends
PS4
A Világ egyik leghíresebb ügyességi kaland játéka a Rayman Legends, ezúttal a Sony új generációs konzoljára a PS4-re látogat! A gyönyörű és minden tekintetben megújult grafikán és lerövidült töltési időn kívül kívül a PS4-es változat új karaktereket is rejt mint pl.: Splinter Ray, Ray Vaas és Funky Ray emellett megkapjuk Assassin Rayt is választható és játszható karakternek. A játék alapvetően az előző rész, a Rayman Origins kitaposott és elképesztően sikeres nyomdokain halad. A sárkányokat, szellemeket, vámpírokat és kastélyokat felvonultató, Rayman Legends egy káprázatosan szép és izgalmas világba kalaúzolja el a játékosokat. A Sorozat sikerének titka, hogy a játékos egy percre sem unatkozik és a pörgős logikai-akcióelemekkel dúsított pályák a sokadik végigjátszás után sem válnak unalmassá, köszönhetően a folyamatosan gyűjthető tárgyaknak és a folyton megújuló mesevilágnak. A pályaszakaszok élnek és lélegeznek, szinte minden terep tárgy az adott logikai feledat teljesítésének érdekében elmozgatható, összetörhető vagy alakítható.A Rayman Legends valóban páratlan élményt nyújt, kortól és nemtől függetlenül biztosít hosszú hónapokon, vagy akár éveken keresztül keresztül minőségi szórakozást.

TrackMania Turbo
PS4
Ehhez a játékhoz nincs leírás, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Just Dance 2017
PS4
Ehhez a játékhoz nincs leírás, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Prince-of-persia-xbox-360_98_640x0.fill
Prince of Persia XBOX 360
0

Prince of Persia
XBOX 360
Hősünk szemtanúja lesz, ahogy a minden gonoszságot megtestesítő Romlás kiszabadul kétszáz éves fogságából és a világra veti magát... Meg kell akadályoznod a romlás terjedését és visszahozni a fényt....A világ megmentésében Elika van a segítségedre, aki különböző mágikus erőket tud aktiválni, amik hasznosak az ádáz harcok vagy ravasz fejtörők leküzdésében. Négy más-más világot kell egyaránt megtisztítani ahhoz, hogy eltűnjön a gonosz... Ám a romlás Téged is bármikor támadhat bármely irányból, és formában, úgyhogy jobb ha résen vagy!

Blazing Angels 2: Secret Missions of WWII
XBOX 360
A Ubisoft II. világháborús repülős akciójátékában a Blazin Angels 2 Secret Mission of WWII -ban, titkos küldetéseket fogunk végrehajtani, mégpedig számos látványos-híres város és földrajzi hely légterében, Párizstól Rómán át Moszkváig, de olyan egzotikus tájak felett is repülhetünk, mint Rangoon, Kairó, vagy a Himalája hőfödte csúcsai. Mindegyik missziónak meglesz a maga meglepetése, kihívása, hogy ne unatkozzunk a kaladozások során. Izgalmas dolog, hogy prototípusokat is berepülhetünk, így valóban nem megszokott géppark áll rendelkezésünkre, ráadásul ez a kísérleti jelleg a fegyverzeten is jelentkezik: nagy sebességű lövegek, korai irányított rakéták várják, hogy bevessük őket.A készítők a látványvilágot is feltuningolták, melynek hatására csodaszép látvány tárul a szemünk elé a felhők közti harcokban, a hegyláncok közti rizikós átrepülésekben, az esőben, hóban, légörvények közt vívott csatákatban. Kapható: Xbox 360 és PS3 konzolra.

The Adventures of Tintin: The Game
XBOX 360
A világutazó kalandor történetét október végén kezdik el vetíteni a világszerte a mozik és ezzel egy időben debűtál a videójáték változata is amely The Adventures of Tintin: Secret of the Unicorn látja majd meg a napvilágot. Tintin kalandjait leginkább a már jól ismert Indiana Jones játékokhoz vagy a méltán népszerű Uncharted sorozathoz lehet hasonlítani. Főhősünk gyakran életveszélyes helyzetekbe kerül ahol csak a saját ugyességére és elszántságára számíthat. Megjelenés: PC, PS3, Xbox 360, Wii, DS és 3DS platformokra.

Naruto: Rise of a Ninja
XBOX 360
Masashi Kishimoto mangája világszerte hatalmas sikereket ért el. Az előző generációban megannyi videójáték készült el belőle, melyek általában a verekedésre fókuszáltak, a PowerStone vagy a Street Fighter mintájára - a Rise of a Ninja egy egészen más irányvonalat mutat be. Itt lemodellezték nekünk Avarrejtekfalva egészét, itt megannyi küldetés vár teljesítésre, itt a harcok mellett ugrálva, futva kell eljutni egyik helyszínről a másikra, csapdákkal és ellenfelekkel megütközve szinte folyamatosan. Minijátékok, mellékküldetések, tartalmas történet ? az biztos, hogy a Naruto rajongók számára ez és a folytatás kihagyhatatlan darab.

Rayman-origins-xbox-360_945_640x0.fill
Rayman Origins XBOX 360
0

Rayman Origins
XBOX 360
A Rayman Origins-ben főhősünk és barátai tehát ismét harcba indulnak, hogy legyőzzék a mesés világukat fenyegető gonoszt, mi pedig akár egyedül, akár három barátunkkal vagy családtagunkkal karöltve átadhatjuk magunkat az felhőtlen szórakozásnak, ámulhatunk a változatos és gyönyörűen megrajzolt pályákon, továbbá jókat nevethetünk a játék utánozhatatlan humorán és zenei betétein! A Rayman Origins nevű új kalandban a készítők rendkívül szórakoztató,gyönyörű és egyszerűbb játékmenettel felépített világot tárnak a szemünk elé. Garantáltan mindenki megtalálja majd a számára kedves elemeket a játékban. A Rayman Origins-ben kapunk négyfős, kooperatív opciót, melyben Rayman mellett akciózhatunk majd Globoxal és a két Teensievel. A játék tényleg fantasztikusan fest és ami fontos, mellőz minden véres és erőszakos elemet,ellenben kínál sok-sok óra felejthetetlen kalandot és kihívást egy páratlanul szép világban. A Rayman: Origins kapható üzletünkben és webshopunkban, Xbox 360 és PS3 konzolra.

Call of Juarez: Bound in Blood
XBOX 360
Volt egyszer egy vadnyugat... És most újra van vadnyugat ebben a játékban! Akik azt gondoták, hogy a vadnyugati hősök kalandjainak ideje lejárt, azok kicsit korán leírták ezt a műfajt, ugyanis most a sorozat legújabb része ütötte fel a fejét, vélhetően nem is az utolsóként! A sorozat mostani része (Call of Juarez Bound in Blood) a kezdetekhez vezet vissza minket. Így megismerhetjük a McCall fivérek előéletét közvetlenül a polgárháború lezárásától kezdődően. Sőt a játszható karakterünket is kettőjük közül választhatjuk ki. Itt megtalálunk mindent, ami a vadnyugathoz tartozik: korhű fegyverek, cowboy kalap, bosszú, üldözés, katonák, farmerek és persze a prédikátor. Tarts velünk a 19. századba, és ismerd meg a valódi vadnyugatot!

Child-of-eden-xbox-360_648_640x0.fill
Child of Eden XBOX 360
0

Child of Eden
XBOX 360
CHILD OF EDEN XBOX360 + Ajándék póló és poszter a készlet erejéig ! A Rez spirituális utódjaként is emlegetett Child of Eden alapvetően egyszerű lövöldözős játék, ám a megvalósítása páratlan: tematikus virtuális világokban utazva kell cikázó objektumokra pufogtatnunk, a cselekvéseink pedig absztrakt kép- és hanghatásokkal illusztrálják a képernyőn zajló eseményeket. Az Xbox 360-verzió Kinect-támogatással érkezik – az egyelőre nem tisztázott, hogy a PlayStation 3-as kiadást milyen viszony fűzi a Move kontrollerhez. Megjelenés: 2011. 06. 17. Xbox 360 és PS3 konzolokra !

Far-cry-4-xbox-360_3140_640x0.fill
Far Cry 4 XBOX 360
1

Far Cry 4
XBOX 360
A Far Cry 4 történetének ezúttal a Himalája fagyos és veszélyekkel teli vidéke, azon belül is a Kyrat ad otthont, melynek lakosai egy kegyetlen és önjelölt uralkodó, Pagan Min zsarnoki elnyomásától szenvednek! A harmadik részhez képest a Far Cry 4-ben egy merőben más helyszín és ebből kifolyólag egy a térségre jellemző állítvilág, terepviszonyok, új ellenfelek és természetesen rengeteg használható fegyver vár a játékosokra. A játékban ezúttal is egy hatalmas, térképpel rendelkező nyitott világ vár bebarangolásra, ahol kedvünkre kalandozhatunk és a harcok során felhasználhatjuk a tereptárgyakat, de akár különböző közlekedési eszközöket is igénybe vehetünk, hogy leküzdjük az előttünk álló távolságokat! A Far Cry 4-ben a korábbi részekhez hasonlóan minden lépésünknek meg lesz a következménye, így érdemes átgondolnunk az adott szituációban meghozott döntéseinket. A Far Cry 4 masszívan ápolja a hosszú évekre visszamutató tradíciót ezért abban biztosak lehetünk, hogy ezúttal sem titulálható a végigjátszása egy rövid szösszenetnek. Hiszen tömérdek fő és mellékküldetés vár teljesítésre, rengeteg változatos helyszínre juthatunk el, megismerhetjük a Far Cry 4 élővilágát, segíthetünk a lakosságnak, pénzt és tapasztalati pontokat gyűjthetünk amelyek felhasználásával egyre komolyabb fegyverzetet szerezhetünk magunknak, hogy végül felvehessük a harcot a kegyetlen diktátorral és visszaadjuk a nép szabadságát!

The Adventures of Tintin: The Game
PS3
A világutazó kalandor történetét október végén kezdik el vetíteni a világszerte a mozik és ezzel egy időben debűtál a videójáték változata is amely The Adventures of Tintin: Secret of the Unicorn címen látja majd meg a napvilágot. Tintin kalandjait leginkább a már jól ismert Indiana Jones játékokhoz vagy a méltán népszerű Uncharted sorozathoz lehet hasonlítani. Főhősünk gyakran életveszélyes helyzetekbe kerül ahol csak a saját ugyességére és elszántságára számíthat. Megjelenés: PC, PS3, Xbox 360, Wii, DS és 3DS platformokra.

Far-cry-3-pc_1651_640x0.fill
0

Far Cry 3
PC
A Far Cry 3 című új FPS játékban a fejlesztő:Ubisoft Montreal szerint maximálisan szeretnék kihasználni a csúcsképességü konzolok és számítógépek képességeit, így a grafikával valószínűleg még a legkritikusabb szemű játékosok is elégedettek lesznek. A fejlesztők elárulták,hogy az előző rész óta eltelt időszak alatt rengeteget dolgoztak az akciójelenetek élethű kivitelezésén továbbá a Far Cry 2-ből ismert és folyton visszatérő unalmas részeknek is búcsút mondtak. Az akció és az izgalom tehát garantált! Kapható Xbox 360,PC és PS3 platformokra.

Rayman Legends
PC
Rayman Legends Xbox PC A Rayman Legends alapvetően az előző rész, a Rayman Origins kitaposott és elképesztően sikeres nyomdokain halad, de az előző résszel ellentétben már PC-re érkezik. A sárkányokat, szellemeket, vámpírokat és kastélyokat felvonultató, Rayman Legends egy káprázatosan szép és izgalmas világba kalaúzolja el a játékosokat. A Sorozat sikerének titka, hogy a játékos egy percre sem unatkozik és a pörgős logikai-akcióelemekkel dúsított pályák a sokadik végigjátszás után sem válnak unalmassá. A pályaszakaszok élnek és lélegeznek, szinte minden terep tárgy az adott logikai feledat teljesítésének érdekében elmozgatható, összetörhető vagy alakítható.A Rayman Legends valóban páratlan élményt nyújt, kortól és nemtől függetlenül biztosít hosszú órákon keresztül minőségi szórakozást.

Trials Fusion
PC
Az eddig csak letölthető formában létezett Trials sorozat végre PC-re is megjelent! A Trials Fusion-ben egy motoros kaszkadő bőre bújva kell minél hajmeresztőbb mutatványokat abszolválnunk a lehető legextrémebb pályákon végighaladva. Az új generációs konzoloknak köszönhetően egy felturbózótt fizikai motor fog gondoskodni arról, hogy szinte a valódi motorozás illúzióját keltse a játékosban. A látványvilág nem csak, hogy minden igényt kielégítő, hanem a sorozat történelmének legszebb darabjává emeli a Trials Fusion-t. Nyakatekert pályák közötti lavírozás, őrült száguldozás, elképesztő ugrások és egy minden igényt kielégítő multiplayer mód, ahol összemérheted a tudásodat a legjobb játékosokkal.

Anno-2070-pc_1215_640x0.fill
0

Anno 2070
PC
Ehhez a játékhoz nincs leírás, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

TrackMania Turbo
PC
Ehhez a játékhoz nincs leírás, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Far-cry-4-pc_3144_640x0.fill
0

Far Cry 4
PC
A Far Cry 4 történetének ezúttal a Himalája fagyos és veszélyekkel teli vidéke, azon belül is a Kyrat ad otthont, melynek lakosai egy kegyetlen és önjelölt uralkodó, Pagan Min zsarnoki elnyomásától szenvednek! A harmadik részhez képest a Far Cry 4-ben egy merőben más helyszín és ebből kifolyólag egy a térségre jellemző állítvilág, terepviszonyok, új ellenfelek és természetesen rengeteg használható fegyver vár a játékosokra. A játékban ezúttal is egy hatalmas, térképpel rendelkező nyitott világ vár bebarangolásra, ahol kedvünkre kalandozhatunk és a harcok során felhasználhatjuk a tereptárgyakat, de akár különböző közlekedési eszközöket is igénybe vehetünk, hogy leküzdjük az előttünk álló távolságokat! A Far Cry 4-ben a korábbi részekhez hasonlóan minden lépésünknek meg lesz a következménye, így érdemes átgondolnunk az adott szituációban meghozott döntéseinket. A Far Cry 4 masszívan ápolja a hosszú évekre visszamutató tradíciót ezért abban biztosak lehetünk, hogy ezúttal sem titulálható a végigjátszása egy rövid szösszenetnek. Hiszen tömérdek fő és mellékküldetés vár teljesítésre, rengeteg változatos helyszínre juthatunk el, megismerhetjük a Far Cry 4 élővilágát, segíthetünk a lakosságnak, pénzt és tapasztalati pontokat gyűjthetünk amelyek felhasználásával egyre komolyabb fegyverzetet szerezhetünk magunknak, hogy végül felvehessük a harcot a kegyetlen diktátorral és visszaadjuk a nép szabadságát!

Assassin's Creed Chronicles
PS Vita
Ehhez a játékhoz nincs leírás, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Rayman-origins-3ds_1022_640x0.fill
Rayman Origins Nintendo 3DS
0

Rayman Origins
Nintendo 3DS
A nevű új kalandban a készítők rendkívül szórakoztató,gyönyörű és egyszerűbb játékmenettel felépített világot tárnak a szemünk elé. Garantáltan mindenki megtalálja majd a számára kedves elemeket a játékban. A Rayman: Origins-ben kapunk négyfős, kooperatív opciót, melyben Rayman mellett akciózhatunk majd Globoxal és a két Teensievel.A játék tényleg fantasztikusan fest és ami fontos mellőz minden véres és erőszakos elemet,ellenben kínál sok-sok óra felejthetetlen kalandot és kihívást egy páratlanul szép világban.

Platformok

Kategóriák